Elszabadult költségek – drágább lett az alkalmi munka is

Elszabadult költségek – drágább lett az alkalmi munka is

Rengeteg olyan vállalkozás van, ahol egyszerűsített jogviszonnyal rendelkező munkavállalók dolgoznak.

Ez jelentheti azt, hogy ez egy alkalmi lehetőség a munkavállaló számára, olyan esetekre, amikor az adott cég kap egy nagyobb projektet, vagy esetleg egy extra megrendelést, és szükség van a plusz munkaerőre.

De az is egy lehetőség, hogy hosszú távon van ilyen módon bejelentve a munkavállaló.

Azonban a nemrég bevezetett új extraprofitadót részletező kormányrendelet alapján, júliustól emelkedni fog a fizetendő közteher, amit azok után kell finanszírozni, akik egyszerűsített jogviszonnyal vannak foglalkoztatva.

De hogyan is kell ezt érteni pontosan?

Módosult a közteher összege

Az alkalmi dolgozók utáni közteher növekedésének alapja a minimálbérhez köthető, ami 2022. január 1-től 200.000 forint.

A turizmusban vagy mezőgazdaságban foglalkoztatott alkalmi munkát végző dolgozók után 1000 forintot kell fizetni, a korábbi 500 forint helyett az állam számára.

Mezőgazdasági idénymunkának számít, ami az erdőgazdálkodási, a halászati, az állattenyésztési, a vadászati, valamint a növénytermesztési ágazatokhoz sorolható.

Ezeken kívül a csomagolás (a tovább feldolgozás nem tartozik ide), az anyagmozgatás, termelői csoport vagy szervezet, vagy esetleg ezek csoportosulása is idénymunkának számít.

Lehet még beszélni turisztikai idénymunkáról is, ami lehet a kereskedelmi jellegű turisztikai szolgáltatás, amelynek a meghatározása a kereskedelemi törvényben található meg.

Amit még fontos tudni

Ha alkalmi munkáról van szó, akkor a foglalkoztatónak ki kell fizetnie a minimálbér egy százalékát, vagyis 2022. júliusától ezer forint helyett kétezer forintot.

A filmforgatáson résztvevő statiszták esetében a fizetett közteher összege a korábbi négyezer forint helyett, a minimálbér háromszázalékára nőtt, vagyis hatezer forintra.

Érdemes megjegyezni, hogy a mértéket száz forintra kerekítve szükséges meghatározni.

Ami még módosult a filmes statiszták esetében, hogy a napi bér felső határa 24 ezer forintra, tehát a minimálbér 12 százalékára emelkedett a korábbi 18 ezer forintról.

A munkaviszony időszakára is kitért a rendelet

A munkaviszony időszakára is kitért a rendelet

A kiadott kormányrendeletben azt is kifejtik, hogy a munkaviszony a különböző esetekben milyen időszakra szóljon.

Ha a határozott időre vonatkozó munkaviszony időtartama nem haladja meg egy naptári év 120 napját, akkor minden naptári napra szól a munkaviszony turisztikai és mezőgazdasági idénymunka esetén.

Alkalmi munkánál maximum 5 egymásutáni naptári napra, tehát egy naptári hónap során legfeljebb 15 naptári napra, vagyis egy naptári év folyamán maximum 90 naptári napra szólhat a munkavállaló és a munkáltató közti munkaviszony.

Azt is jó észben tartani, hogy az alkalmi munkavállalással járó közteher mértékével párhuzamosan módosul, pontosabban növekszik a nyugellátási alap is.

Az adóteherrel kapcsolatos módosítások 2022. július 1-étől érvényesek, tehát ezen, illetve az ezt követő napon létrejött határozott időtartamú alkalmi munkákra, valamint egyszerűsített foglalkoztatásokra vonatkozik, abban az esetben, ha ez turisztikai vagy mezőgazdasági idénymunka, illetve alkalmi munka vagy filmes statiszta.

A székhelyszolgáltatás nem egy alkalomra szól!

Székhelyszolgáltatásunk segítségével hosszútávon ránk bízhatja a vállalkozása székhelyével kapcsolatos teendőket!

Vegye fel velünk a kapcsolatot és tegye könnyebbé cége vezetését!

Scroll to Top

Join us for

HAPPY HOUR Everyday 5PM-7PM

Beer, sake, wine and cocktails

up to 50% off