A cégalapítás manapság már amúgy is nagyon egyszerű és gyors folyamat, de úgy néz ki, hogy a jövőben még ennél is gyorsabb lesz, köszönhető az automatikus cégbejegyzésnek.
A hírek szerint, egy olyan nyilvántartási rendszert fognak létrehozni, aminek sokkal könnyebb lesz a használata, illetve az anyagi vonzata is sokkal kevesebb lesz.
Magyarán, egy olyan egységes nyilvántartási rendszert, amiben egyszerre lesznek megtalálhatóak a civil szervezetek és a cégek.
Az új rendszer megalkotását pedig tulajdonképpen a koronavírus járvány által okozott károk ihlették, ugyanis a kormány azt szeretné, hogy a pandémiából a lehető legerősebben jöhessen ki a magyar gazdaság.
Erre pedig csak akkor van lehetőség, ha minden jogi, pénzügyi és gazdasági segítséget megadnak a vállalkozók és a civil szervezetek számára.
Egyszerűsödik az adminisztráció
Elsősorban az ügyvédek munkáját fogja nagymértékben megkönnyíteni az új rendszer, hiszen az interneten elérhető nyilvántartás számos szolgáltatással fog kiegészülni, valamint a hivatalos ügyintézésnek is ez lesz a felülete.
Ennek segítségével, már a folyamat legelején kiszűrhető lesz minden adatközlési hiba, valamint a bejegyzési és változásbejegyzési kérelmekhez szükséges nyomtatványok is itt lesznek elérhetőek.
Mindemellett pedig még azok a civil szervezetek jutnak gyorsabb ügyintézéshez, akik rendelkeznek cégkapuval, tehát képesek az elektronikus kapcsolattartásra, valamint a cégnek nem minősülő egyéb civil szervezetek is ezen az online portálon lesznek kötelesek a kérelmeket benyújtani.
A papír alapú kérelem benyújtása csak azok számára maradhat meg továbbra is, akiknek nem kötelező cégkapuval rendelkezni.
Minden egy helyen
A gyors és egyszerű eljárások mellett pedig minden szükséges információt is ezen a felületen tudunk majd megtalálni, valamint minden olyan szolgáltatás is itt lesz elérhető, ami a cégnyilvántartáshoz kapcsolódik.
Vége a rengeteg utánajárásnak és keresgélésnek; a Cégközlöny mellett a Céginformáció megigénylésére is ezen az új felületen lesz majd lehetőség.
Cégbejegyzés mindössze néhány perc alatt
A tervek szerint a jogi személyek esetében a bejegyzési és a változásbejegyzési kérelemről való bírósági döntéshozatal automatizálva lesz, idővel pedig a gazdasági társaságoknál is hasonlóképpen fognak eljárni.
Az automatikus döntéshozatalnak köszönhetően szinte néhány perc alatt végbe mehet a cégbejegyzés, de természetesen még mindig lesznek olyan döntéshozatali kategóriák, amik bíró vagy bírósági titkár által lesznek intézendők.
Mikortól fog életbe lépni az automatizált ügyintézés?
Az új rendszer egyelőre még várat magára, hiszen először a jogi személyekről szóló nyilvántartási törvényt kell elfogadni.
De minden kétséget kizáróan az ügyintézés sokkal gyorsabb és egyszerűbb lesz, azonban ha Ön cégalapításon gondolkodik, úgy gondoljuk, hogy nem éri meg várni, hiszen ez a folyamat már így is roppant egyszerű, egy támogató, szakmai csapattal az oldalán pedig még egyszerűbb.
Vegye fel velünk a kapcsolatot, hogy minél hamarabb belevághasson a cégalapításba!