(Az iparűzési adó megosztása és egy érdekes Kúriai döntés elemzése)

Korábbi cikkünkben az iparűzési adó megosztásának szabályairól, valamint a személyi jellegű ráfordítással arányos megosztás módszeréről beszéltünk. Most egy érdekes és tanulságos Kúriai döntést vizsgálunk meg, amely betekintést nyújt a jogalkalmazásba.

Az ügy háttere

Egy munkaerő-kölcsönzéssel foglalkozó vállalkozás, amelynek székhelye Budapesten található, 2014-ben Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, Miskolcon és Abodon rendelkezett fiókteleppel. Az adóhatóság, konkrétan a megyei jogú város önkormányzati jegyzője, helyi iparűzési adó ellenőrzést végzett a 2014-es évre vonatkozóan, és megállapította, hogy az adózó nem megfelelő módon osztotta meg a személyi jellegű ráfordításokat. Az ellenőrzés eredményeként a vállalkozásnak 40 millió forint adókülönbözetet, 20 millió forint adóbírságot, valamint 1,2 millió forint késedelmi pótlékot kellett megfizetnie.

Az adóhatóság az ellenőrzés során a helyi iparűzési adóról szóló törvény (Htv.) 35.§ (1) bekezdését, a 39.§ (2) bekezdését, az 52.§ 31. pontját, valamint a törvény mellékletének 1.1. pontját vette alapul. A határozat szerint a vállalkozás miskolci telephelyén foglalkoztatott munkavállalók utáni személyi jellegű ráfordításokat Abodon számolta el, arra hivatkozva, hogy a munkák irányítása Abodról történt. Mivel Abodon nem vezettek be helyi iparűzési adót, az adózó így mentesítve látta magát az iparűzési adófizetés kötelezettségétől.

Az önkormányzati adóhatóság álláspontja

Az adóhatóság megállapítása szerint a személyi jellegű ráfordításokkal arányos adóalap-megosztás során minden munkavállalót azon telephely szerinti településen kell figyelembe venni, ahol ténylegesen munkát végez. Ennek megfelelően a miskolci telephelyen dolgozó munkavállalók utáni ráfordításokat Miskolcon kellett volna figyelembe venni, mivel a dolgozók munkavégzésének helye is Miskolc volt. Az adóhatóság szerint a munkavállalók elszámolt költségeit Miskolcon kellett volna jelenteni, hiszen az adózónak ott volt a telephelye, és a kölcsönzött munkavállalók ténylegesen ott dolgoztak.

Az adózó érvelése

Az adózó a határozatok ellen fellebbezést nyújtott be, és kérte azok megváltoztatását. Arra hivatkozott, hogy az abodi fióktelepről irányította a miskolci munkavállalókat, így a Htv. értelmében az irányítás helye alapján kellett volna figyelembe venni a személyi jellegű ráfordításokat. Állítása szerint a Miskolcon dolgozó munkavállalók változó munkahelyen dolgoztak, és mivel az irányítás Abodról történt, az adófizetési kötelezettség nem Miskolcon keletkezett. Az adózó arra is hivatkozott, hogy a Pénzügyminisztérium 2010-es állásfoglalása alapján, ha a munkaerő-kölcsönzőnek nincs telephelye a munkavégzés helyén, akkor nem kell ott adót fizetnie.

A vállalkozás állítása szerint az abodi iroda volt a régióban a munkavállalók irányításának központja, és ez az iroda irányította a kikölcsönzött munkaerőt, beleértve az adminisztrációt és a szerződéskötéseket is. A miskolci telephelyen toborzási és adminisztratív feladatokat láttak el, amelyek a munkaerő-közvetítéshez kötődtek, de nem képezték szerves részét a munkaerő-kölcsönzési tevékenységnek. Az adózó tehát azzal érvelt, hogy a Htv. melléklet 1.1. pontjának ötödik mondata alapján nem a munkavégzés helye szerinti településen keletkezett adófizetési kötelezettsége, mivel az irányítás Abodon történt.

Az elsőfokú bíróság döntése

Az elsőfokú bíróság kiemelte, hogy a Htv. melléklet ötödik mondata csak azoknál a munkavállalóknál alkalmazható, akik változó munkahelyen dolgoznak. Miskolc esetében azonban az adózó helyben működtetett telephelye is indokolta a személyi jellegű ráfordítások Miskolcon történő figyelembevételét. Az elsőfokú bíróság az adóhatóság döntését megerősítve elutasította az adózó érvelését, miszerint az irányítás helyét (Abod) kellett volna figyelembe venni, és megállapította, hogy a miskolci telephelyen dolgozók utáni személyi jellegű ráfordításokat Miskolcon kellett figyelembe venni.

A bíróság szerint a toborzási és adminisztratív feladatok, amelyeket a miskolci telephelyen végeztek, szorosan kapcsolódtak a munkaerő-kölcsönzési tevékenységhez, így azokat nem lehetett elválasztani. Mivel a munkavállalók tényleges munkavégzése Miskolcon történt, a személyi jellegű ráfordításokat itt kellett figyelembe venni, és az adóalapot ennek megfelelően kellett megosztani.

A Kúria végső döntése

A Kúria helybenhagyta az elsőfokú bíróság döntését, egyetértve annak jogértelmezésével. A Kúria álláspontja szerint a munkavállalók munkavégzésének tényleges helye a mérvadó az adóalap megosztása szempontjából. Hangsúlyozta, hogy a jogalkotói szándék szerint az adóalapot azon a településen kell megosztani, ahol a munkavégzés ténylegesen történik, különösen akkor, ha az adott településen a vállalkozás telephellyel rendelkezik.

A Kúria szerint az adózó Miskolc telephelyén végzett munkaerő-kölcsönzési tevékenysége, a toborzás, közvetítés és adminisztráció együttesen képezte a vállalkozás helyi adóalapját. Ezért a miskolci telephelyen dolgozó munkavállalók utáni személyi jellegű ráfordításokat Miskolc területén kellett figyelembe venni az iparűzési adó alapjának megosztásakor.

Következtetés

A Kúria döntése rávilágít arra, hogy az iparűzési adó megosztásakor a munkavégzés helye alapvető szerepet játszik, különösen ha az adott településen telephely is működik. Az adóhatóság és a bíróság egyaránt úgy ítélte meg, hogy az adózó miskolci telephelyen végzett munkaerő-kölcsönzési és kapcsolódó tevékenysége miatt a személyi jellegű ráfordításokat ezen a településen kellett figyelembe venni. Az ítélet egyértelműen megerősíti, hogy az irányítás helye csak abban az esetben számít, ha a munkavállalók nem rendelkeznek állandó munkavégzési hellyel az adott településen.

A Kúria ítélete tehát nemcsak a konkrét ügyet, hanem a Htv. megosztási szabályainak gyakorlati alkalmazását is tisztázza, kiemelve a munkavégzés helyének elsődlegességét a helyi iparűzési adó megállapítása során.

–