Milyen hatással van a székhelyválasztásra a koronavírus hazánkban?

Valószínűleg nincs olyan ember, akire a 2020-as év ne lett volna hatással.

A koronavírus alapjaiban változtatta meg a hétköznapjainkat, arról nem is beszélve, hogy magyar vállalkozások életét is nagyban befolyásolta.

A home office jelenség világszerte ismerté vált, minden olyan cég, aki a lehetőségeihez mérten megtehette, összecsomagolta az irodáját és otthonról kezdett el dolgozni.

Ez persze munkavállalói szinten nem is okoz akkora bonyodalmat, ám azoknak a vállalkozóknak, akiknek az iroda helyszíne eleve egybeesett az otthonukkal, annál inkább, ugyanis ilyen esetekben egész családok kerültek bele a mindennapi üzlet színterébe.

Tulajdonosi címen lévő székhelyek

A magyar vállalkozások, főleg az induló szakaszban, anyagi okokból kifolyólag nem tudnak megengedni maguknak egy irodát, de sok esetben igényük sincsen rá.

Ebből következik, hogy a hazai kis- és mikrovállalkozások 37%-ának a székhely címe megegyezik a tulajdonosi címmel, bár fontos megjegyezni, hogy ez nagyon sok esetben nem azonos a tényleges munkavégzés helyével.

A home office elterjedésével azt gondolhatnánk, nagyon sokan döntöttek úgy, hogy az eddig használatban lévő irodahelyiségüket felmondják, elsősorban spórolási célzattal.

Érdekes statisztikai adat, hogy a vártnál sokkal kisebb arányban valósult meg a lakcímre való székhely bejelentés, ám a változások iránya még meglepőbb.

A józan ész azt diktálná, hogy a kisebb bevételi tőkével rendelkező vállalkozások azok, akik drasztikusabb megszorításokat alkalmaznak, hogy átvészeljék ezt az időszakot.

De mi történt valójában?

A legfrissebb százalékos eredmények azt mutatják, hogy inkább a nagyobb, 1 milliárd feletti éves árbevétellel rendelkező vállalkozások azok, akik a tulajdonosi címet összekötötték a vállalkozás székhelyével, a kisebb cégek körében pedig éppen ellenkezőleg, mintegy 0,8 %-kal csökkent a székhely egyezés.

Országos viszonylatban elmondható, hogy inkább a keleti régiókban emelkedett meg azoknak a vállalkozásoknak a száma, akik a székhelyüket a saját lakcímükre iratták át, míg a Dunántúl megyéiben inkább csökkeni látszik ez a szám.

A magyar főváros azonban egy rendkívül kivételes eset, ugyanis amellett, hogy országos viszonylatban a budapesti vállalkozások voltak a legkisebb arányban tulajdonosi lakcímre bejelentve, az elmúlt 1 év felmérései szerint ez szám tovább csökkent.

Miért érdemes még válsághelyzetben is igénybe venni a székhelyszolgáltatást?

 

A székhelyszolgáltatás egy rendkívül hasznos, a vállalkozásokat nagymértékben segítő szolgáltatás.

Renderes és professzionális adminisztrációs segítséget nyújt minden ügyfél részére, mentesíti őket a levelek átvételétől, a postán való sorban állástól, egy konkrét iroda fenntartásától, valamint a különböző ellenőrző szervek fogadását is vállalják az ezzel foglalkozó cégek.

Cégünk Budapesten több helyen is biztosít a vállalkozások számára székhelyszolgáltatást, de lehetőség van az IPA mentes Újlengyelre is.

Általános tapasztalatunk az, hogy hosszútávon nem éri meg az otthonunkat megjelölni székhelyként, ugyanis könnyen meglehet, hogy akadályoztatja a fejlődést, valamint ár-érték arány szempontjából sem éri meg.

Tájékozódjon az árainkról és ha akad még bármilyen felmerülő kérdése a székhelyszolgáltatással kapcsolatban, keressen minket megadott elérhetőségeink egyikén!