Indítsa el új vállalkozását támogatások és pályázatok segítségével!

Indítsa el új vállalkozását támogatások és pályázatok segítségével!

Egy új vállalkozás indításához elengedhetetlen a megfelelő anyagi háttér, amivel biztosítani lehet a kiadásokat.

Vannak olyan esetek, amikor egy kezdő vállalkozó számára ez az első akadály, amellyel szembe kell néznie.

Az alapuló cégünk kezdéséhez szükséges tőke komoly kihívás sokszor, de szerencsére általában több olyan opció is van, amely segít megtenni az első lépéseket.

Pályázatok, támogatások és a vállalkozói hitel

Egy induló vállalkozásnál különböző támogatásokat, pályázatokat is igénybe lehet venni, valamint a vállalkozói hitel adta lehetőségekkel is élhetünk, amely az induló tőke egy részének fedezéséhez biztosíthat elegendő összeget.

Ennek a típusú hitelnek a feltétele, hogy a vállalkozás működését, valamint a stabil pénzügyi helyzetét igazolni tudjuk.

A legtöbb bank szinte állandó jelleggel kínál különböző paraméterekkel hitel konstrukciókat kimondottan kezdő vállalkozóknak, ezért érdemes alaposan körbejárni a hitelintézetek aktuális ajánlatait, hogy a számunkra legkedvezőbbet választhassuk ki.

Olyan kedvezményes számlacsomagokkal is találkozhatunk, ami a vállalkozónak számító ügyfelek részére plusz opciókat biztosít (ezzel a lakossági ügyfelek nem élhetnek), úgy is mint a nagyobb összegű hitel igénylése, ami akár kedvezőbb fizetési feltételekkel is együtt járhat.

Erre lesz szükség a vállalkozói hitel igényléshez

A vállalkozói hiteleket rendszerint a cégalapítás első évében lehet igényelni.

Ilyenkor a bank irányába igazolni kell ezt a tényt a hivatalos céginformációs nyilvántartás kivonatának, valamint a nyilvántartásba vételi dokumentumnak a bemutatásával.

Egy már elindult vállalkozásnak az is támogatás lehet, hogyha él a kedvezményes vállalkozói folyószámlahitellel is, ami kedvezőbb kamattal ad hitellehetőséget, illetve a folyószámlával járó költségek is mérsékeltebbek.

Ennek a típusú folyószámlahitelnek az a pozitív oldala, hogy csak azután az összeg után van fizetési kötelezettség, amelyet valóban felhasználtunk az elérhető hitelkeretből, és mindössze arra a futamidőre, amelyen igénybe vettük az összeget.

Az említett hitelkeretet rendszerint a várható éves árbevételtől függően határozzák meg, és a folyósító bank ajánlatától függően az árbevétel 10-20%-áig is terjedhet a hitelkeret nagysága.

A folyószámlahitelek főleg a váratlanul, alkalmi jelleggel megjelenő pénzügyi költségek kezeléséhez nyújtanak segítséget, beruházási célokra nem javasolják.

Van miből választani!

A hitel mellett van még lehetőség pályázati úton is támogatást szerezni.

Az induló vállalkozásoknak szóló pályázatokról számos felületen lehet informálódni.

Egy támogatás igénylése sokban megkönnyítheti az új vállalkozás indítását, és segítséget nyújthat az első időszakban, amikor egy még kezdőnek számító vállalkozó több olyan kiadással is szembe kerülhet, amivel előzőleg még nem számolt.

Ezek a támogatások általában vagy egy összegben, vagy rendszeres juttatás formájában igényelhetők.

A pályázatokkal foglalkozó fórumokat azért is érdemes figyelemmel kísérni, mert rendszeresen hirdetnek rajta olyan lehetőségeket, amelyek 30 év alatti vállalkozni kívánó fiataloknak szól.

Székhelyszolgáltatással könnyebb elindítani egy vállalkozást

Székhelyszolgáltatással könnyebb elindítani egy vállalkozást

Belevágni egy új cégbe nem kevés teendővel jár, ezért érdemes már a vállalkozás első lépéseinél is fontolóra venni, hogy érdemes-e külön irodát bérelni a székhely számára.

Ha szeretne pénzt és időt is spórolni, akkor ismerje meg közelebbről a székhelyszolgáltatásunk által biztosított előnyöket.

Tegye könnyebbé cége első lépéseit székhelyszolgáltatásunk igénybevételével!

Scroll to Top

Join us for

HAPPY HOUR Everyday 5PM-7PM

Beer, sake, wine and cocktails

up to 50% off