A székhelyszolgáltató cégek esetében gyakorta lehet találkozni cégtemetőkkel.
A cégtemetők legfőbb jellemzői, hogy egy címen, akár több ezer olyan cég van bejegyezve, melyeknek már nem aktív az állapotkódjuk, valamint az adószámuk is törlésre került.
Rendszerint a megadott címen, nem egy székhelynek alkalmas épületet vagy egy működőképes irodát találunk, hanem egy elhagyatott ingatlant, vagy egy romos garázssort.
Cégtemetők felé pedig leginkább azok a társaságok fordulnak, akik csőd közelben állnak vagy hatalmas adótartozásuk van.
És mivel céget vásárolni egyáltalán nem törvénybeütköző, így a cégtemetők örömmel eleget is tesznek ezeknek a vállalkozásoknak.
Ezért lehet összekeverni egy cégtemetőt és egy székhelyszolgáltatót
Bár az, hogyha egy címen rengeteg vállalkozás kap helyet, az gyanúra adhat okot, közel sem biztos, hogy alapja is van.
Legfőképpen azért, mert nincs arra szabályozás, hogy pontosan hány cég kaphat helyet egy címen.
Illetve akkor sem biztos, hogy cégtemetőkkel van dolgunk, hogyha találkozunk olyan székhelyszolgáltatókkal, ahol vannak olyan társaságok, amik már nem aktívak.
Ennek legfőképpen az az oka, hogy sokszor előfordul, hogy a cégalapítás után elég gyorsan csődbe megy az üzlet, a vállalkozó pedig nem tudja meghosszabbítani a szerződést a székhelyszolgáltatóval.
Így képletesen értve a bedőlt cégek köddé válnak, és a székhelyszolgáltatónál ragadnak.
Mivel nincsen arra kötelezettség, hogy bejelentést tegyenek az eltűnésről, ezért egyetlen dolog, amit ilyenkor tenni lehet, hogy nem veszik át a küldeményeket, vagy mind visszaküldik őket.
Idővel pedig a Nemzeti Adó- és Vámhivatal kérni fog egy listát azokról a cégekről, akiknek már nincsen szerződésük.
Mi a legfontosabb bizonyíték?
Bár azért, ha egy cég csődbe megy, nem kaphat megrovást a székhelyszolgáltató, de természetes hogy maga a megbízott is leginkább kerülné az ilyen helyzeteket.
Éppen ezért teljesen természetes és bevett szokás, hogy szerződéskötés előtt kicsit utána néznek az adott cégnek a céginfóban.
Így a mindenki számára elérhető, nyilvános információk birtokában a székhelyszolgáltató is dönthet úgy, hogy nem szeretne szerződést kötni az adott céggel.
A megbízható székhelyszolgáltatók ugyanis követik a 9/2017 (VII. 18.) számú IM rendelet minden egyes pontját, hiszen hosszútávú sikerre csak is akkor lehet számítani, ha a törvényi előírásokat tiszteletben tartjuk.
Több mint 1 évtizedes jogtiszta működés