„Céget alapítanék, de a NAV nem adja ki az adószámomat!” – Mikor hangozhat el ez a mondat?

Ahogy egy korábbi cikkünkben már írtuk, a cégalapítás manapság már egy meglehetősen gyors és egyszerű folyamat.

Tulajdonképpen pár nap alatt megtörténhet a cégbejegyzés, nem kell már vesződni a hivatalos papírok megfogalmazásával, ugyanis előre legyártott iratmintákkal lehet dolgozni.

Mindezek mellett pedig, ami sokak számára a legüdítőbb tény, hogy a költségeken is rengeteget faragtak.

Amióta bevezették ezt az egyszerűsített eljárást, már nem kell számolni a korábban fizetendő 100 ezer forintos illetékkel, tehát alapjában véve csak az ügyvédi munkadíjat kell kifizetni, és meg is vagyunk.

Mikor ütközhetünk mégis akadályokba, ami esetleg meghosszabbítja a cégalapítás folyamatát?

Az tény ugyan, hogy a cégalapítás egyszerű, gyors és kevés költséget ölel fel, de ezek az állítások csak és kizárólag akkor helytállóak, ha az illetékes hatóságok szemében teljesen „tiszták” vagyunk.

De hogy a folyamat teljes egészét megértsük, lépjünk pár lépést hátrébb és nézzük meg, hogy mi történik onnantól fogva, hogy minden előkészületet megtettünk és minden papírt elrendeztünk.

A következő lépés, hogy a jogitanácsosunk benyújtja a szükséges papírokat a cégbíróság felé, akik ha mindent rendben találtak, továbbítják a NAV felé az adószám megigénylésének az érdekében.

Ezzel pedig el is érkeztünk az egyik legkritikusabb ponthoz, ugyanis a cégalapítások 80%-a itt szokott elbukni.

Mikor nem adhat ki adószámot az Adóhivatal?

A dolog lényege abban rejlik, hogy attól függetlenül, hogy a cégbíróság mindent rendben talál, közel sem biztos, hogy ezt az Adóhatóság is ugyanígy látja.

2013 óta az Adóhatóság nagyon sokat szigorított a témában, így rengeteg feltételnek és követelménynek kell megfelelni.

Eltiltásra például akkor kerülhet sor, ha Önnek esetleg adótartozása van (akár önhibáján kívül), egy korábbi cégének az adószámát törölték és így el lett tiltva 5 évre a cégalapítástól, vagy ha jogerős bírói határozat alapján el van tiltva a közügyektől.

Mindemellett pedig még akkor is problémákba ütközhet, ha egy korábbi cége nem rendelkezett székhellyel.

Honnan tudhatjuk meg, hogy van-e okunk az aggodalomra?

Az, hogy kik szerepelnek a NAV tiltólistáján nem nyilvános, de természetesen bárki ellenőrizheti, hogy ő maga rajta van-e vagy sem.

Ilyenkor csupán annyi a dolgunk, hogy a NAV oldalán, ingyenesen letölthető 21TADRI nyomtatványt benyújtjuk.

Ha az eredmény alapján nem vagyunk jogosultak a cégalapításra, akkor érdemes olyan családtagot keresni, aki úgymond „tiszta” a törvény előtt.

Érdemes tehát minden lehetséges végkimenetelnek utánajárni, nehogy útközben érjenek minket kellemetlen meglepetések, és még időben fel tudjunk készülni minden eshetőségre.

Ha esetleg Önben már megfogalmazódott a cégalapítás gondolata, esetleg már rá is lépett az útra, de úgy érzi, hogy segítségre lenne szüksége, keressen minket bizalommal, és mi mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy a lehető legnagyobb szakértelemmel segítsük Önt a siker felé vezető úton!