Minden gazdasági társaság életében bekövetkeznek olyan változások, amik érintik a cég társasági szerződését, vagy az alapító okiratot.
Abban az esetben, ha módosulás történik a társasági szerződésben, akkor a módosításról szóló okiratot minden tagnak alá kell írni, hogy ne születhessen jogvita.
Ezek a változások pedig rendelkeznek egy bizonyos bejelentési határidővel a cégbíróság felé.
Ez alapvetően 15 napot jelent, azonban, ha székhelymódosításról van szó, akkor a bejelentési határidő megduplázódik, tehát 30 nap áll rendelkezésünkre.
A bejelentési határidők be nem tartása miatt a cégbíróság pénzügyi büntetést szabhat ki, ami a cégmódosítási törvény 34.§ 2. bekezdése alapján 50 ezer forinttól egészen 900 ezer forintig terjedhet.
Fontos megemlítenünk, hogy cégünk nem vállal olyan cégmódosítási ügyletet, ahol a cél a cégek fantomizálása, valamint olyat sem, ahol a székhelyszolgáltatással a céget cégtemetőbe szeretnék küldeni.
Cégmódosítás 4 lépésben
Nálunk a cégmódosítás menete pofonegyszerű, a profi hozzáállás mellett pedig minden segítséget megadunk a gördülékeny ügyintézéshez.
- Első lépésként szükséges egy időpontot egyeztetni, akár telefonon, akár személyesen.
- Amennyiben a korábbi módosítás nálunk történt, ez a lépés kihagyható, de ha nem, akkor el kell hozzánk juttatni az aláírásmintát, és a legutóbbi módosításokkal ellátott társasági szerződést.
- Tételesen meg kell küldeni a változásról szóló részleteket.
- Végül pedig részt kell venni egy személyes találkozón, ahol egy személyre szabott szaktanácsadás mellett tüzetesen átnézzük az iratokat és a szükséges aláírásokkal véglegesítjük a módosításokat.
Az aláírásnál jelen kell lennie a vezető tisztségviselőknek, valamint minden belépő és kilépő tagnak is, emellett pedig a következő okmányokat szükséges magukkal hozni: személyi igazolvány, lakcímkártya, adókártya.
Székhelymódosítás
Ahogy már korábban is írtuk: a székhelymódosítás bejelentésére 30 nap áll rendelkezésre, amit a cég jogi képviselőjének kell megtennie.
Ilyenkor az ellenjegyző ügyvéd utasítására kötelező igazolni, hogy Ön jogosult a székhelyhasználatra, amit egy friss tulajdoni lappal, bérleti szerződéssel vagy székhelynyilatkozattal tud megtenni.
Ezek az okiratok akkor számítanak teljes értékű igazolásnak, ha beazonosítható tanúk is aláírták.
Ha haszonélvezeti jogról beszélünk, akkor szükséges a haszonélvező beleegyezése is, amit a többségi tulajdonosnak kell megadni.
Ez az eljárási mód érvényes a telephely vagy fióktelep megváltoztatása esetén is.
Ha a cég székhelye, vagy bármely telephelye és/vagy fióktelepe másik megyébe kerül, akkor két cégbíróság dönt a változásokról.
Szerencsére 2017 óta a jogszabály módosításoknak köszönhetően sokkal gyorsabb lett az ügyintézés folyamata.
Első lépésként a székhely szerinti cégbíróság dönt a változásokról, 1-2 nap elteltével pedig az új, illetékes cégbíróság küldi is az új cégjegyzékszámot.
Bízza Ön is profikra a cégmódosítással kapcsolatos ügyleteit!
Cégünket a több mint 11 éves tapasztalattal a háta mögött biztosan nem érheti meglepetés.
Természetesen a cégmódosítás témaköre nem merül ki ennyiben, így, ha bármilyen kérdése lenne keressen minket bátran a megadott elérhetőségeink egyikén!